NYOMIK

Blog azoknak és azokról, akik valamilyen nyomot akarnak hagyni a világban

Friss topikok

  • Komment_Elek: Lassan két és fél év után újra olvastam a sztorit, és látom, azóta mások is írtak bőven. Megdöbben... (2012.11.14. 16:37) Akikre büszkék vagyunk
  • g.b.show: @m e o w: igyekszem megoldani a dolgot... néha sikerül, néha nem... mac-gépen sosincs vele problém... (2010.07.18. 13:15) Békakirály, királybéka
  • g.b.show: @Tatu Monk: ezt csak arra a megtisztelő jelződre reagáltam, hogy "drága, fellengzős nemzedéktársam... (2010.07.05. 14:36) Tízmillió mozi országa vagyok
  • g.b.show: @BajszosErik: Ez tetszik! Igazad van! Kösz! (2010.06.29. 07:15) Működik

Tízmillió mozi országa vagyok

g.b.show 2010.07.04. 12:24

 

 

Egyszer be kéne ülnünk a saját életünkre. Befizetni, mint egy mozielőadásra. Vagy kényelmesen letelepedni egy fotelbe, tévékészülék elé, aztán kezdődhet a nagyfilm. Peregnének a kockák, megannyi ismerős arc, esemény. És néznénk, ami velünk történt.


   Másnap esti mozi. Mert másnap az aznaphoz képest kaphatunk egy nap haladékot, hogy kizökkenjünk a mindennapjaink monotóniájából. Más nap még reménykedtünk, örömködtünk, színes híreket olvastunk, nem a világ történt körülöttünk. Úgy tettünk, mintha mi történnénk a világban. De aznap, vagyis ma újra megjelentek az újságok, háborúkkal, szerencsétlenségekkel, választások utáni ígéretekkel, politikai mézesmadzagokkal, demokráciának álcázott sokharmados diktatúrákkal.  


Ma már újra épültek a szokásos kulisszák.  

 

Ma arra ébredtem, hogy lezárják az utcát, ahol lakom, fegyver ropog, nem tudok kilépni a kapun, mintha a világháborúban lennénk. Pedig csak filmet forgatnak bérmunkában valami külhoni stáb részére. Hirtelenjében azt sem tudtam, hol vagyok. A saját életemben vagy egy mozielőadáson.


Karinthy hőse előtt lepergett az élete mozifilmként: csakhogy a tekercseket visszafelé forgatták, így aztán a pasast először eltemették, hogy aztán igazi happy endingként végül megszülessen.

 

A mi tekercseink előre forognak – de az előre irányt, és nem fejlődést jelent. A forgatókönyvíró sem túl eredeti, ötlete legalább bizonyosan kevés. Állandóan ismétli magát. Az egyik jelenetben éppen az atyáskodó állam akar megmenteni, ha lehet, magamtól is, valamivel később egy másik állam nyúl a hónom alá, feszít ki szociális hálót, érvel, miért jó nekem, hogy emelkednek vagy csökkenek az  árak, nő a nyugdíjkorhatár,  csókosokat neveznek ki csókosnak, háború van a végeken, ocsmány a viszonyunk a közvetlen szomszédainkkal is. Nicsak, még a színészek is szinte ugyanazok. Csak a bukott főszereplők minősültek vissza statisztákká, és törtek előre az eddigi háttérszereplők.

 

És változott a mondatok külalakja. És mindent kétszer, mindent sokszor mondanak. De én bolondultam meg, sugallják.

 

Jó lenne egyszer ezt az egészet moziként nézni. Nem szereplőként, hanem mondjuk független és gazdag producerként megélni. És akkor én rendelhetném meg a drámai fordulatokat. Én dönthetném el, hogy milyen legyen a film. Horror, zombi, soft pornó vagy éppen akció.


Egyszer akár győzhetnék is. Keményen csapna le öklöm rossz emberek faragott állára, limuzin tetején érkezhetnék virággal kezemben az imádott, csak hozzám hű utcalány ablaka alá, én menteném meg mások életét, én leplezném le a korrupciót, én kérhetnék számon hűségesküket, melyek megbuktathatják a hatalmat is akár, mely fennen hirdeti, hogy politika és maffia között nem épült ki semmiféle kapcsolat, s vélhetőleg igazat is mond, hiszen a filmben kiderülne, hogy ők ketten egy és ugyanaz.  

 

Lehetnék a mozimban vígjáték, tündér kétballábas felemás cipôben, felemás élettel, rajtam és velem nevetnék. Elkövethetnék tragikus vétséget, hogy azután megtisztuljak. Vagy kimehetnék előadás közben (a saját pénzemért úgy szállok ki az életemből, ahogy nekem tetszik). Megkeresném a pereces nénit, és megkérdezném, mikor kezdődik a következő előadás. És hogy annak a filmnek jobb lesz-e a vége.


Lehetnék néző, szereplő, rendező: de mindig én döntenék, nem hagynám, hogy az én mozimban mások döntsenek helyettem. Akik koronként értem jönnek, nem ellenem.

 

Kivágnám a legszörnyűbb jeleneteket, koszt vasz koszt, mehetnek az archívumba. Hátha egyszer egy másik filmhez még jól jöhetnek. Vagy az lenne a legjobb, ha soha senki nem nézné meg ezeket a snitteket. Akkor legalább nem hiszik majd azt, hogy mese volt az egész.  

 

Be kéne egyszer ülnünk a saját életünkre. Mint egy mozielőadásra. Hogy kinevethessük, végigbőghessük a történetünket. Hogy talán meg is értsük a homályos összefüggéseket. Ülök a mozimban, közben az utcán, az ablakom alatt műlőnek, statiszták esnek össze, az újságokból meg egy lakhatatlanul barátságtalan világ köszön rám. Most, ezen az aznap is - a másnapi mozi előtt közvetlen.  

 

Azt hiszem, szégyen ide, szégyen oda, én mégiscsak kisompolygok. Visszaváltom a jegyemet, vagy átcserélem egy másik filmre. De az ajtók zárva vannak. Se jegyszedő, se portás. A mozigépészig nem is látok föl, elvakít az éles fény. Egyedül ülök a nézőtéren, egyedül szaladgálok ajtótól-ajtóig.


Tízmillió mozi országa vagyok. Mindenütt a híradó pereg? Dehogy, ez már a nagyfilm. Fekete-fehér. Drágábbra nem futotta. Az én mozim. Mindenkinek a sajátja. Még nincsen száz éves. Nincsen mozi sem. Van az agyunk, a szívünk, az életünk. Megannyi statiszta egy ócska horrorban. Mi is a címe? Történet rólunk, akik kalandvágyból itthonmaradtunk.  

 

Be kéne egyszer ülnünk a saját életünkre. Mint egy mozielőadásra. Csak épp a jegyár túl magas. És senki nem fizeti be helyettünk. Hát akkor marad az élet. Röhögni azon is lehet.

 

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyomik.blog.hu/api/trackback/id/tr122128560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

binary11 (törölt) 2010.07.04. 18:34:55

Jobbat nem tehetünk, mint röhögünk a saját filmünkön, előbb utóbb úgyis happy end a vége.

Amúgy első

Tatu Monk 2010.07.04. 18:37:35

Kaphatsz egy ötöst erre, ha lepasszolod az öcsédnek, hogy beadja Irodalom leckeként. A csillagról már ne is álmodj.

g.b.show 2010.07.04. 19:20:36

@Tatu Monk: az én nemzedékem garantáltan nem álmodik csillagról...

Tatu Monk 2010.07.04. 20:07:49

@g.b.show: pedig a csillag az tagadhatatlanul nyomi, te drága, fellengzős nemzedéktársam.

g.b.show 2010.07.04. 20:15:11

@Tatu Monk: Áll egy pasi a liftben, már csukódna az ajtó, amikor berobban egy hölgy. Hogy élét vegye földindulásos érkezésének, a férfihez fordul: - Ön hanyadikra megy? - Mire a pasi: - Á, én csak azért utazom, hogy felejteni tudjak...

AntiChrist™ 2010.07.04. 20:57:15

Ez teljesen jó lett. Határozottan. Tetszik.
Mikbe nem botlik az ember az index címoldalon...

01020304 2010.07.04. 21:39:29

Reménykedve kezdtem bele az olvasásba. Hátha tanulok itt is valamit, valami okosat, amitől több leszek.
Csak egy dolgot tanulhattam itt, de ennek is szívből örülök: nem pazarlom többé az időmet nyomikra.

g.b.show 2010.07.04. 21:56:06

@arphetamin: sajnálom. a nyomik nevében is. de - mint tudjuk - nem lehet mindenkinek tetszeni. és én ezt nem most tanultam

A nép fia 2010.07.04. 22:09:07

Az életem valóban egy film, csak a szereposztás nem az igazi és a történetét sem mindig értem.

Tatu Monk 2010.07.05. 14:29:04

@g.b.show: na, ezt tényleg nem értem.

g.b.show 2010.07.05. 14:36:44

@Tatu Monk: ezt csak arra a megtisztelő jelződre reagáltam, hogy "drága, fellengzős nemzedéktársam"... tényleg örültem neki, és akkor eszembe jutott ez a vicc, ami a hetvenes években volt trendi...