A Nyomik azok a lények, akik NYOMOT HAGYNAK A TÖRTÉNELEMBEN!
A Nyomik a mi családunk. Jó, ha valakinek nem tetszik: akkor az enyém. Vállalom.
Mert szeretem őket.
A Nyomik azok a lények, akikről a nyomik.hu website szól. Van róluk mese - folytatásokban, minden nap újabb és újabb részekkel. Meg fényképekkel, rajzokkal. A Nyomiknak van véleményük a világról: a sajátjukról meg az emberekéről egyaránt. És ha kedvük szottyan, ezt meg is írják. Hol a saját oldalukon, máskor meg itt.
A Nyomik - némelyikük legalább - másképp gondolkodnak a világról is, magukról is. Ezért aztán ezen az oldalon megtalálhatod, mire gondolnak ők, milyen történeteket mesélnek egymásnak és nekünk. Olvashatsz írásokat róluk és tőlük. Beszélgethetsz velük, kommentálhatod a véleményüket, és ők válaszolnak.
Ha megtetszenek: megveheted őket, mármint az őket ábrázoló babákat, hogy neked is legyen saját nyomi családod. Vagy vehetsz tőlük kerámiákat, lophatsz tőlük jó mondásokat és élményeket, recepteket és bölcsességeket.
Azt szeretnénk, ha a Nyomik a barátaitok lennétek.
Azt szeretném, ha ezen az oldalon megírnák ők is a felhorgadásaikat, az örömeiket. Azt szeretném, ha Ti is válaszolnátok, ha Ti is megírnátok a magatokét. Azt szeretném, ha mindez nem anyázva történne: attól, hogy valamiben nem értünk egyet, még tisztelnünk kell egymást.
Apám - tán tiszteletbeli Nyomi volt? őszinte, szép ember - mesélte mindig, hogy Kolozsvárott, a Zöld Pázsit utcában, ahol nagyapám malma volt - ő mesélt nekem először, lisztillatú, gyönyörű meséket -, szóval hogy ha ő játszani akart, focizni a többiekkel, akkor a magyar mellett tudnia kellett románul és németül, ismernie és tisztelnie kellett minimum három vallást, épp úgy, ahogy a többieknek is, és ez természetes volt... és apám ezt adta tovább nekem, a mások tiszteletét, hogy csak az emberség vagy annak hiánya lehet a mérce, semmi más, és ez nem mese, ez lisztillatú történelem, mert a nagyapám malmát államosították, s aztán a saját egykori malmában lehetett alkalmazott, de a meséit éppúgy őrölték tovább a malomkövek, már nekem mesélt, mert apám nem tehette be a lábát abba az országba, ahonnan eljött, megszökött, van is szerb meg török féltestvérem, jaj, de nagy kópé voltál, apa, szóval apám nem mehetett vissza, csak már későn, amikor már nem éltek a szülei, akkor láttam egyetlen egyszer sírni az én erős, szép apámat, amikor árván, de megint ott volt Kolozsvárt, nem jártam ott vagy húsz éve...
Szóval a Nyomik! Kedves, fura lények, mackónadrágból teremtett olykor gondolkodók, szeressétek őket, s ha nem, legalább ne utáljátok, ők nem bántottak senkit, nem is fognak!
Ha a véleményüket mondják, azt sem bántásból teszik. De néha nekik is tele lesz - a mijük is? És olyankor úgy tűnhet, provokálnak. Pedig nem. Ahogy egyik kedvenc írójuk fogalmazta: nem a tökélyt keresik, csak olyasvalamit vagy olyasvalakit, aki vagy ami elég biztonságérzetet ad nekik, hogy bizonytalanok maradhassanak...
