A pasi a falnak dőlve nézelődött. Kezében söröskriglit tartott. Már legalább a hatodikat. Lelkes fiatalember beszélt hozzá, újra meg újra elmondva, hogy mennyire tiszteli és nagyrabecsüli. Aztán felajánlotta szolgálatait. Akármiben. A pasinak persze fogalma sem volt arról, hogy ki ez a fiú és mit akar. Nem is nagyon érdekelte. Figyelmét egészen más dolog kötötte le.

Egy miniszoknyás, szép mellű, hosszú combú hossteslányt bámult már régóta. Amikor a lány ismét elhaladt előtte, önkéntelenül tett felé egy lépést. Kibillent az egyensúlyából, magára löttyintett egy kis sört. A fiú, aki még mindig beszélt, rögtön felajánlotta a saját zakóját. A férfi szó nélkül félretolta lelkes imádóját, és kocsányokon lógó szemekkel elindult egy kicsit dűlöngélve a jóseggű csaj után.

Sokan odaköszöntek neki, megadták - biztos, ami biztos - régi-új telefonszámaikat, a jövőheti ebédekről és teniszpartikról, a közelgő nyaralásról érdeklődtek. Udvariasságból váltott egy-két szót azokkal, akikről úgy tudta, "fontosak". Meghallgatta, hogy melyik most a legmenőbb kupleráj, kit kellene kicsinálnia, előretolnia, zsarolnia vagy a saját érdekeire hivatkozva manipulálnia.

A lány háttal állt, amikor odaért hozzá. Bizalmasan átfogta a derekát, és belecsókolt a nyakába. A szerencsétlen vörösen-riadtan hátrafordult, de amikor meglátta a tévéből jól ismert arcot, elbizonytalanodott, visszakushadt. Láthatólag eltöprengett azon, hogy a vendégek ilyen szintű szórakoztatása is benne van-e munkaköri leírásában. Aztán döntött. Udvariasan, de határozottan lerázta magáról a férfi tolakodó, izzadt kezét, és elsietett. Talán csak azért nem mutatott hajlandóságot a dologra, mert munkaidőben volt. A tömény alkoholszag, a modortalan viselkedés, a sörhas és a nagy korkülönbség biztosan nem zavarta volna. A magabiztosság hökkentette el: hogy a férfi biztos volt benne, ő ugrani fog, csak azért, mert a pasi valaki…

A lány viselkedése teljesen felháborította a beindult hímet. Nem volt rá felkészülve, hogy pofára esik. Félhangosan káromkodott egyet, talán le is kurvázta az elsiető lányt, belekortyolt egy újabb korsó sörbe, és büfögött egy jóízűt. Hangoskodás hallatszott a ruhatár felől. Újabb illusztris vendégek érkeztek. Egymást támogatva, harsányan röhögve jöttek föl a lépcsőn. Ők már elkezdték az ünneplést valahol másutt. Elvégre ha meghoznak egy törvényt, amely legalább nyolc évet váratott magára, azt illik tiszteségesen megünnepelni. A férfi sörrel a kezében még egyszer alaposan körbejárta a lepusztított svédasztalt, hátha akad rajta valami. De nem volt szerencséje. Úgy döntött, hogy hazamegy.

Kifelé menet a kollégák ellátták néhány jó tanáccsal, hogy ilyenkor hova érdemes menni dugni. Már majdnem kiért a kapun, mikor a ruhatáros néni utánaszólt: - Államtitkár úr, itt tetszett felejteni az esernyőjét! - Visszament, magára erőltetve megnyerő, óriásplakátos mosolyát, hiszen még oly kevés idő telt el  a választások óta. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, a ruhatáros néni még magában megjegyezte: - A tévében sokkal magasabbnak látszik.