Már megint nélkülünk zajlik. Mint oly sok éve, évtizede. Már megint csak nézők vagyunk a lakomán. Pedig megváltó varázslók jöttek, mentek. Jönnek. Mennek. /Mennek?/ Ha mást nem: blogon osztják az észt. Pedig azt hittük, már megszabadultunk. De nem. Mert mágus az kell nekünk.
Mindenre van valami megoldása. Illetve megoldási javaslata. Sosem fogy ki a tanácsokból és az ötletekbôl. Csak az élteti, hogy jobb legyen. Hogy harcosabb. Hogy egy ütemre dobbanjon. Hogy ne dögöljenek a libák /s ha mégis? pedig még mennyi ötlete lett volna!/. Hogy a megítélésünk és a nemzetközi reputációnk. Hogy adjuk bele szívünket, lelkünket. Hogy méltók legyünk. Régi szép hírünkhöz. Megint. Mert közben nem voltunk. De lehetünk, csak rá kell bízni. Nem mondja, hogy nála a bölcsek köve, de azt tudja, hogy még nem látott mást magán kívül, aki ennyire. Neki bizalomra van szüksége. Aztán majd jönnek az eredmények. Csak ne legyünk türelmetlenek.
Mert ő lélekben. Meg akarásban. Megvannak hozzá a válogatási szempontjai is. Akik fanatizálhatók. Akik nem kérdeznek fölöslegesen, csak hajtanak. Nem baj, ha nem tudnak, de akkor is a mi kutyánk kölykei. Jókor, jó helyre igazoltak. Igazolták, hogy igazoltak. Igaz, még nem mutattak föl eredményeket, de majd azok is jönnek. Most a mentalitás a fontos. Hogy bent legyenek. Aki nincs vele, az nincs. Az árulja a dicsőséget. A hazát. A nevét. Játszani sokan tudnak, de az csak trükk. Neki bíznia kell bennük. Márpedig bízni csak abban lehet, aki vele. Aki csak neki. És általa. Ő a fônök, ô kapta meg gebinben. A jelszavak változhatnak, a cél ugyanaz marad. Majd ő megmutatja velük. Nekünk. Látja? Nem látja? Na látja!
A recept az ő birtokában van. Már próbálta is használni. De mindig akadályozzák. Nem dolgozhat nyugodtan. Állandóan belekötnek. Akik defetisták. Akik nem értik, hogy ő a mágus. Akik állandóan holmi eredményeket kérnek számon. Mintha nem tudnák, hogy azok jönnek majd maguktól. Csak az odáig vezető út a nehéz. Időre van szükség. Sokra. És bizalomra. Aki akadékoskodik, az jobban teszi, ha elmegy innen. De ő még ebben is önzetlenül segít. Ha nem mennek, majd ő elküldi ôket. Meg is magyarázza. Neki társak kellenek. Mamelukok. Egy akolból, egy sátorból. Akik értik az ő mágiáját. És ennek szellemében állnak a pályán. Szilárdan, moccanatlanul. Az ellenfél futkározásának sohasem bedőlve. Az is csak trükk. Ő bízik a csapatában. Hiszen a fiúk már bizonyítottak. Hogy nem értenek hozzá. Hogy hűségesek.
A mágus ellenséget lát az ellenfelekben. Csak azért, hogy lelkesítsen. Leszólja a másikat. Azt mondja a nagy tudású professzorról, hogy nem való a pályára, az újra szövetkezettek közé. Házmester-mentalitás: hátha ettől ő lesz több. Elhitetné az övéivel, hogy mindenkinél jobbak. Aki hiszi, megmaradhat. Aki tudja, hogy nem így van, takarodjon. Aki nem tud játszani, lelkesedjen. Ha mégis vereséget szenvedne, gyalázkodjon, mutogasson. Igaz, ezzel elveszítjük a másik bizalmát, a gyengébb, a kisebb iránti rokonszenvét, de megmutattuk, hogy ki a legény a gáton. Kiállítja a bíró? Persze, az is áruló. Nem rúgunk többé labdába? Dehát ki beszélt itt labdáról?! Egyre mélyebbre süllyedünk? Ez csak átmenet. Sőt: látszat. A mágus ezt már nagyon régen tudja. És olykor a lehetősége is megvan hozzá. Él vele. Visszaél. Minden gőzt a sípra ad. A többi sípot kiveri a szájakból. Ha teheti. Majd ő megmondja, ki a jó. Ki az, aki már tíz évvel ezelôtt is csak a más labdáját tudta ellopni, tehát újra számítani kell rá. Hiszen bizonyított.
Mágus mindenütt akad. Esetleg importálható. Sőt, dagványos televényen nevelhető is. Csak közben egyre mélyebbre süllyedünk a ranglistán. És mások játsszák tovább a játékot, mások álmodják a mi álmainkat. A mágus meg erőltetett menetben halad tovább. Amíg teret kap hozzá. De meddig?
